2013-ban nem egy olyan elmés találmányt dobtak a piacra, amit állítólag azért fejlesztettek ki, hogy megkönnyítse az étkezést, de látványnak sem utolsó, sőt, kimondottan szórakoztató. Ezekből a kütyükből szemezgettünk.
A férfiak sörözését teszi még változatosabbá az a pohár, amibe egyszerre kétfajta sört lehet tölteni. A két „folyékony kenyér” nem keveredik össze, viszont nagyon jól mutat. A találmányt a kísérletező kedvű uraknak ajánlják. Szintén a sörrajongóknak találták ki azt a szerkezetet, ami 45 másodperc alatt hűti le a sört a kellő hőmérsékletre. Az anti mikrohullámú sütő még fejlesztés alatt van, de nemsokára piacra szeretnék dobni.
A sör után jöjjön a bor! A dugó és a kupak keresztezéséből jött létre az a speciális „dugasz”, ami úgy néz ki, mint a dugó, de úgy kell kitekerni az üvegből, mint egy kupakot. Ehhez természetesen különlegesen kialakított üvegre is szükség van, aminek a nyaka belülről úgy van kiképezve, hogy a „dugak” pontosan illeszkedjen bele. Előnye, hogy bármikor visszatekerhető, tehát újra lezárja a palackot.
A pizzarajongókra is gondoltak a feltalálók a múlt év során. A hagyományos pizzaszeletelőt unalmasnak találták, így megszületett a 21. századi változata, a lézerfénnyel felturbózott. A szeletelő kerék felé ugyanis felszereltek egy olyan szerkezetet, ami abban segít, hogy egyenesen fusson a kés, ugyanis a lézernyaláb mutatja a „helyes utat”.
Többé nem ragad oda az ujjunk a csípős csirkeszárnyhoz, mert feltalálták az ujjbegyre szerelhető műanyag csipeszeket. A középső-, mutató- és hüvelykujjra erősíthető szerkentyű „karmai” stabilan fogják a húst, ők érintkeznek a cupákkal, nem a kezünk, így az étkezés végeztével „tisztább, szárazabb érzést” élhetünk át.
A háziasszonyok nagy kedvence lehet az a tepsi, amibe beépítettek egy mini kóstoló tégelyt. A kis mélyedésben kisült tészta könnyen kivehető, így gyorsan és pontosan le lehet ellenőrizni, hogy a sütemény megsült-e vagy sem.
Természetesen az iPhone-ról sem feledkeztek meg! A levesestálba épített dokkoló kicsit túlzásnak tűnik, de ha jobban belegondolunk, nem is olyan rossz ötlet. Ha van egy ilyen szerkentyűnk, sosem érezzük majd egyedül magunkat levesevés közben, hiszen a barátainkkal közben cseveghetünk a neten.
További találmányok és képek ITT.