Május 30-án rendeztük meg harmadik japán vacsoránkat, ezzel a ízkalanddal együtt már hetedik vacsoraestünknél tartunk. Gondoltuk, mivel egy bejáratott, többször letesztelt programról van szó, ez az est is jól fog sikerülni, viszont arra nem számítottunk, hogy ennyire elnyeri vendégeink tetszését. A Fuji Japán Étterem valahol garancia volt erre.
A vacsora kezdetén már azt sikerként könyveltük el, hogy ismét vannak új arcok, és régi vendégeink lelkesedése sem hagyott alább az elmúlt nyolc hónap során. A remek társaság tehát adott volt, már csak a finom ételek hiányoztak a teljes boldogsághoz. Természetesen sorra vettük a finomabbnál finomabb japán fogásokat, megtudtuk, hogy miért annyira közkedveltek a japánok körében, és bár túl extrém dolgok nem kerültek a tányérunkra, azért elmondhatjuk, hogy teljesen autentikus volt a menü.
A szilvaborral ízesített koktél után hideg finomságok következtek, rögtön három érkezett egy tányéron. A hármasból kiemelném a császárszalonnát, mert hogy a japánok bizony nem vetik meg a sertésnek eme nemes részét. Bár tudjuk, hogy nagyon egészségesen étkeznek, a húsról nehezen mondanak le. A disznó húsa nagy kedvencük, de szeretik a lóét, polipét és bálnáét is. A sushi gyömbérrel és wasabival senkinek sem volt meglepő fogás, hiszen mégis csak egy japán vacsoráról volt szó, de a kompozíció színessége és szépsége azért mindenkit lenyűgözött.
A miso leves olyan a japán gasztronómiában, mint a rizs, szinte minden nap fogyasztják. Algacsíkok és tofukockák úszkáltak az erjesztett szójababból készített lében. A misonak van egy jellegzetes illata, ami nem mindenkinek szimpatikus, de az íze úgyis a lényeg. Ne ítéljetek első szaglásra, érdemes a kóstolásig eljutni! A vendégek nagy kedvence egyöntetűen a pikáns sült csirkeszárny volt párolt zöldségekkel. Ez az étel új az étlapon, de szerintünk telitalálat.
A szójával párolt vajhal házi savanyúsággal üdítő fogás, a hal puha, mint a vaj, a savanyúság pedig rákocskával volt megkoronázva, hogy még izgalmasabb legyen. Azt hittem, hogy a magyarok számítanak a savanyúságok nagymesterének, de kiderült, hogy a japánok se rosszak ebben a műfajban. Ők speciális hozzávalókat használnak, az uborkát algával párosítják. Mielőtt megkaptuk a tempurát, megnézhettük az étterem látványkonyhájában, hogyan készít egy igazi profi sushi szakács sushit. A hölgyeket leginkább az érdekelte, hogy hogyan lehet úgy megfőzni a rizst, hogy kellőképpen tapadjon, az urak tekintete viszont a különleges késekre szegeződött.
A tempura nem más, mint légies tésztabundába burkolt falatka, ami lehet hal vagy zöldség. A japánok Portugáliából importálták a tempurát a 16. században, ez az étel nem az ő találmányuk, ahogyan a sushi sem. Utóbbit először a kínaiak készítettek. A tavaszi zöldségek bebundázva nagyon finomak voltak, találtunk a tányérunkon legyező alakú padlizsánfalatot, de tésztába forgatott zöldspárgát is. Ehhez az ételhez egy tálka párolt rizs járt, éppen annyira ragacsosra főve, hogy azt evőpálcikával is könnyedén el tudjuk fogyasztani. Rizst még reggelire is esznek a japánok, sőt, hetven százalékuk naponta minimum egyszer eszik belőle.
A ramen leves szintén népszerű étel Japánban, hiszen gyorsan elkészíthető és rengeteg változata létezik, attól függően, hogy éppen mit főzünk bele. A miénkbe hús és sok tészta került, na meg szójacsíra bőségesen, a díszítés pedig főtt fürjtojás volt. A japánok imádják ezt a levest szürcsölni, cuppogva nyelik a tésztát, így adva hangot annak, hogy ízlik nekik az étel. A hangos evés nem illetlenség, éppen ellenkezőleg, a szakács számára a legnagyobb elismerés.
A desszerttől picit mindenki félt, ami nem csoda, mert a japánoknak nincsenek süticsodáik, annál inkább szeretik a zselés, első látásra fura édességeket. A zselét mi sem úsztuk meg, szilvalikőrrel ízesítettet kaptunk, és a legnagyobb meglepetésünkre a desszertes tálkák pillanatok alatt kiürültek. Levontuk a végkövetkeztetést: finom volt. A japánok étkezés végén általában gyümölcsökből csemegézne, de mi egyáltalán nem bántuk, hogy zselé zárta menünket.
Köszönjük szépen a Fuji Japán Étteremnek, hogy ismét vendégül látott minket és kis csapatunkat! Suzuki asszonynak pedig azt, hogy bemutatta nekünk a kimonót, hogyan kell azt viselni, illetve a japán gasztronómiával, kultúrával és szokásokkal kapcsolatos érdeklődő kérdésekre készséggel válaszolt. Már most megígérhetjük, hogy visszatérünk, és lesz újabb japán vacsoraestünk itt, a magyarországi mini Japánban.