Sárkányos kínai gasztrokaland

Szeptemberben, kéthónapos nyári szünetünk után, újult erővel belevágtunk az ízkalandokba, és Kínába csábítottuk a kíváncsi gasztroturistákat. Utunk a Kilenc Sárkány kínai étterembe vezetett, ahol a szecsuáni konyha ízletes finomságait kóstolhattuk meg.

Érkeznek az ételek

Kína hatalmas ország, sokszínű kultúrával és természetesen gasztronómiával büszkélkedhet, ezért nem is mertünk arra vállalkozni, hogy átfogó képet adjunk a kínai konyháról, inkább leszűkítettük egy tartományra ízkalandozásunkat. Szecsuán ízvilágát mutattuk be vendégeinknek, a csípős és fűszeres fogások hazáját. A chilipaprikát előszeretettel használják errefelé, ahogyan a szecsuáni borsot is. Utóbbi csíp, sőt egyenesen nyelvet zsibbaszt, szóval jó vele vigyázni.

A kínaiak harmóniára törekvő emberek, ami nem meglepő, hiszen ez hozzátartozik a távol-keleti filozófiához. A jin és jang egyensúlyára mindennapjaik során nagy gondot fordítanak, ez alól az étkezés sem kivétel. Vannak negatív töltésű, hűsítő, vagyis jin ételek – pl. a rákok – és pozitív falatok, azaz jang, amelyek feltüzelnek, ilyenek pl. a csípős fogások. Az étel gusztusos látványa ugyanolyan fontos, mint a színe, az illata és az állaga, az a jó, ha egy-egy falat kerek egészet alkot, minden szempontnak megfelel. A híres kínai öt fűszerkeveréknek sem véletlenül azok az alkotóelemei – csillagánizs, szecsuáni bors, szegfűszeg, édesköménymag, fahéj -, hiszen az öt elem és alapíz megtestesítői, és az már csak bónusz, hogy mindegyikük vágykeltő.

Mogyorós csirke

Szecsuán dél-nyugati tartomány, kedvező fekvéssel, mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés számára. Kínában ugyanis általában hely szűkében vannak az emberek, éppen ezért azokat a jószágokat részesítik előnyben, amelyek a ház körül „elférnek” és megélnek, baromfit, kacsát és sertést. Szecsuánban azonban szarvasmarhát is tenyészetenek, ott ez is kerül az asztalra. Fa is nő elég, ami miatt nagy láng felett, wokban tudják elkészíteni az ételeiket, és itt a Kína-szerte favorizált rizs helyett szívesen esznek házi tésztát, amit fogyasztanak levesbetétként ugyanúgy, mint zöldségekkel és darált hússal megolondítva egytálételként.

A kínaiak szerint az étel orvosság, emiatt a felfogás szerint is szükséges a harmónia. Az ételeket két csoportba sorolják: az egyik a FAN, azaz a gabonafélék és a keményítőben gazdag tápanyagok, a másik a CAJ, a zöldségek és a hús. Külön edényben is készítik őket. Ételfilozófiájukra talán a legjobb példa a kínai húsos táska: a burka tészta, a töteléke fűszeres hús, FAN és CAJ egyetlen ételben. Mi is kaptunk hasonlót, derelyét, hozzá pedig természetesen szószt, hogy legyen mibe mártogatni. A szójaszósz a kínai konyhában alap, szinte mindenbe kerül.

Díszvendégünkkel, Szentmártoni Líviával

Vacsoraestünk szeptember 20-án volt, egy nappal az egyik legnagyobb kínai holdünnep, az őszközep ünnep után. Az újév után a második legnagyobb ünnepnek számít, a szeretetről, a szerelemről és az összetartozásról szól. Olyasmi, mint nálunk a karácsony, amikor az egész család összegyűlik, esznek-isznak és holdsüteményt ajándékoznak. Ez a süti igencsak extrém, hagyományosan bab- vagy lótuszmag pép van benne, no meg kacsatojás sárgája. Valóban ennyire bizarr, mert díszvendégünktől, a SZTE Konfuciusz Intézetének igazgatójától, Szentmártoni Líviától kaptunk, és amikor kettétörtük a korong alakú sütit, ott „figyeltek” benne a kacsatojások.

Pekingi kacsa

Lívia ajándékokon kívül hozott nekünk Kínával kapcsolatos érdekes történeteket, és szívesen válaszolt vendégeink kérdéseire is. Megtudtuk, hogy a fecskefészek leves valóban fecskefészekből készül, de azt is, hogy a kínaiak nyugodt szívvel szürcsölik a levest és csámcsognak evés közben, illetve vendégként illik annyi pálinkát meginni, amennyit kitöltenek, még akkor is, ha az egy este folyamán közel másfél liternyi. Mi pálinkát ugyan nem ittunk, jázmin teát annál inkább, és a kínai hagyományok szerint több fogás került egyszerre a kerek asztalok közepére, hogy mindenki mindenből csemegézhessen. A hideg előételek közül nagy sikert aratott az oldalas és a sült tofu, a főételek közül pedig a pekingi kacsa, kung pao csirke és a házi tészta hagymával, darált hússal. Természetesen jóval több fogást kóstolhattunk meg, mint amit az imént felsoroltam. A vacsorán készült képeken jól látható, hogy mindenki jókedvűen lakmározott, ismrekedett a kínai konyhával.

Reméljük, hogy jól éreztétek magatokat, és a következő Gourmet Guides vacsorára is örömmel eljöttök! Kína után kis hazánk lesz reflektorfényben, egy kellemes hungarikum estre készülünk, sok pálinkával és tipikusan magyar hozzávalókkal fűszerezett fogásokkal.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.