Pezsdülj mosolyra a Buborék Fesztiválon!

Pezsgők, cavák, proseccók és habzóborok széles választékát kóstolhatják végig a látogatók a Buborék Fesztivál négy napja alatt július 25. és 28. között a budapesti Erzsébet téren, ahol az italok mellett gasztronómiai csemegékkel, könnyűzenei koncertekkel és Forma-1-es közvetítéssel várják a látogatókat.

A Forma-1 Magyar Nagydíj idején második alkalommal rendezik meg az Origo Buborék Fesztivált, amelynek célja, hogy a fogyasztók megismerkedhessenek a magyar piacon elérhető, egyre népszerűbb buborékos italokkal. A program során lehetőség nyílik világhíres márkák és új tételek felfedezésére is, valamint olyan italok “tesztelésére”, amelyeket csak ritkán vagy egyáltalán nem kínálnak pohárban a vendéglátóhelyeken – adták hírül közleményben a szervezők.

Pezsgő behűtve

Az idei fesztiválon kiemelt helyet kapnak a magyar termékek; a Buborék-borbárban a magyar habzó- és gyöngyözőborok széles választékát, fiatal borászok újdonságait kóstolhatják meg a vendégek. Huszonöt kiállító és több mint száz termék jelenik meg a fesztiválon, és számos újdonság is bemutatkozik. A piac meghatározó szereplői, a legnagyobb forgalmazók is részt vesznek a tematikus rendezvényen, amely a szervezők szerint azt jelzi, hogy a magyar italkultúra új irányzatát képviselik a buborékos italok, hiszen egyre nagyobb a kereslet a minőségi pezsgőkre, champagne-okra és szénsavas borokra.

Az egyedülálló italkínálat mellett különleges gasztronómiai választékra is számíthatnak a látogatók, a zenei élményről pedig a Belmondo, az ILL Cows feat. Lez Carrera, a Manoya, a Good Time Boys és az Elefánt zenekar gondoskodik csütörtöktől vasárnapig, pénteken és szombaton a koncertek után pedig a Compact Disco lemezlovasa, Lotfi Begi gondoskodik a pezsgő hangulatról éjfélig.

Egy sor buborékos ital

A Forma-1 rajongók LED falon nézhetik a hétvégi futam közvetítéseit, a kiállítói standok pedig délután két órától várják a buborékra vágyókat. Érdekességként kóstolható lesz a pilóták kedvence, a győzelmi pillanatokban locsolt Mumm Cordon Rouge champagne is.

Bővebb információ a programról a www.bubifesztival.hu oldalon olvasható.

Forrás: www.turizmus.com

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.