Ma nyit a Pálinkafesztivál

Éljen a körte!

Május 22-én megnyitja kapuit a IX. Budapesti Pálinkafesztivál, amelyen többek között az Év Körtepálinkája is bemutatkozik. A négy napos rendezvényen azonban nemcsak a 27 kiállító több mint 400 féle párlatot felsorakoztató kínálata, de a zenei paletta is igencsak változatos lesz.

Május 22-25. között a Pálinkafesztivál hozza hangulatba a belvárost. A belépőjegyek mellé két kupicára jogosító kupon is jár, amelyek közül az egyikkel a debütáló Év Körtepálinkáját kóstolhatják meg a látogatók, a másikat pedig a kiállítók bármelyikénél beválthatják egy különleges italra. Az egész estés jó hangulatot a több száz párlat mellett zenés produkciók sokasága garantálja a fesztiválon.

A Favela trió

A pálinkázást kísérő dallamokat többek között az Óriás frontembere, az Isten Háta Mögött gitárosa Egyedi Péter szolgáltatja majd, aki ezúttal „egyszálgitáros csendeskedéssel” örvendezteti meg a látogatókat. Szintén gitárjával érkezik a HalottPénz zenekar énekeseként ismert Járai Márk, aki popzenei kalandozásai mellett, Cseh Tamás munkásságából is ihletet merít. A zenei formációk sem maradnak ki a kínálatból. A bohém Intim Torna Illegál a kádból kínált pálinkát ezúttal akusztikus koncerttel köríti, de a látogatók fültanúi lehetnek a Brezánszky Ágnes, Dely Róbert és Busák Attila alkotta Favela trió jazz sztendereket feldolgozó, improvizatív előadásának is. Rajtuk kívül a Simon and Garfunkel hagyatékát megelevenítő Kodachrome, a Kardos Dániel és Horváth Márk Duó, Hangácsi Márton és a Pátkai Rozina duó is hangulatos koncerttel készül a hétvégére.

A körte évét ünnepelve a rendezvényen természetesen a gyümölcsök királynőjéé lesz majd a főszerep. A körtés különlegességek mellett azonban a látogatók többek között az Árpád dupla ágyas barackpálinkájával, a Glam gyümölcslikőrcsalád új ízeivel, a Márton és Lányai borókapárlatból készült long drinkjével és a Rézangyal hűsítő körtepálinkás-mentás limonádéjéval is megismerkedhetnek.

Részletes programért és további információért klikk IDE!

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.