Nagy érdeklődés kísérte a Bols Mixer Akadémia februári koktélkészítő versenyét, ahol a versenyzőknek a tradicionális japán italt, a szakét kellett alapanyagként felhasználniuk italkreációjuk elkészítéséhez.
A japán gasztronómia népszerűségének növekedése az elmúlt évtizedben robbanásszerű volt, melynek egyik mérföldköve, hogy az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította a tradicionális Japán Konyhát. Mivel a japán ételek legjobb italkísérője a szaké, a japán konyha népszerűségének növekedése a szaké exportra is jelentős hatást gyakorolt. A koktél-verseny megrendezését az az ötlet adta, hogy a szakét nem feltétlen csak a japán ételek mellé lehet fogyasztani, hanem érdekes lehet koktélok alapanyagaként is.
A Bols Mixer Akadémia izgalmas versenyén 12 fiatal bármixer vett részt, és mindannyian kétféle szakét használhattak föl a koktélkészítésben: az egyik a Sayuri Nigori, a másik pedig a Ninja Tokubetsu Junmaishu nevű volt. Mindkettő a legnagyobb japán gyártó, a Hakutsuru gyár terméke. Izgalmas koktélok születtek, a legjobbakat a japán zsűritagok pénzdíjjal jutalmazták.
A rizsből készült szaké gyártása több ezer éves múltra tekint vissza. Jelenleg Japánban mintegy 1700 szaké-főzde van, melyek közös piaci tevékenységének is köszönhetően jelentősen növekedett a világ szaké fogyasztása. Japán után az Egyesült Államokban értékesítik a legtöbb szakét, ide irányul az éves export közel 28%- a, de jelentős fogyasztók még Korea és Tajvan, illetve drasztikusan növekszik a kereslet az Egyesült Királyságban is.
Hazánkban a szaké jobb megismertetésének és ezáltal nagyobb forgalmazásának céljából a JRE, a japán rizstermelők és rizsből készült termékeket exportáló cégek szövetségének küldöttsége immár negyedszer járt. A találkozók során az elsődleges cél az, hogy autentikus információkhoz jusson a közönség a szaké gyártásáról, és fogyasztási szokásaikról. A különböző rendezvények által remélhetőleg egyre többen fogják felfedezni és megszeretni ezt a különleges japán italt.
A koktélverseny illetve az első szaké-kóstoló megrendezésében a japán-magyar üzletfejlesztéssel foglalkozó Sűdy és Társa Kft. segédkezett.
A díjnyertes szaké koktélok receptjei:
I. hely: Csigó Krisztián
- 30 ml Ninja sake
- 10 ml Bols cacao white
- 10 ml Choya
- 5-6 dash Campari
- csipet só
II. hely: Bednárik Nikolett
- 5 cl Sayuri Nigori Sake
- 2cl licsi püré
- 1 cl levendula szirup
- 1,25 cl grapefruit
- 1 dash darjeeling bitter
- 1 dash rosenary bitter
III. hely: Bús Attila
- 40 ml Hendrick’s Gin
- 30 ml Sayuri Sake
- 10 ml Peach liqueur
- 15 ml Lemongrass syrup
- 15 ml lemon juice (fresh)
- 3 drop Copperhead Digestivum
- top /w soda