Nem könnyű feladatra vállalkoztunk, hiszen a szellemi világörökség részét képező francia konyhaművészetet szerettük volna bemutatni vendégeinknek május 16-ai vacsoraestünkön. „Szövetségesünk” ebben az ízkalandban az Egykettő Borbisztró csapata volt, hiszen séfjeik többek között két Michelin-csillagos francia séf konyhájában is részesültek „kiképzésben”. Velük együtt viszont már elég erősek voltunk ahhoz, hogy meghódítsuk a gasztronómia egyik leghíresebb fellegvárát, a francia konyhát.
A Gourmet Guides vacsoraestjeinek sorában a francia volt a hatodik. Vendégeinkkel ízutazásaink során jártunk már Japánban, Mexikóban, Olaszországban és Indiában, most pedig a gasztronómiai élvezetek szülőhazájába, Franciaországba látogattunk el. Nagy múltú gasztrokulúrát sosem könnyű feladat bemutatni, de a teljesség igénye nélkül, a legérdekesebb és legizgalmasabb információkra szorítkozva nem tartozik a lehetetlen küldetések közé. Kulináris idegenvezetésünk során a menüre fókuszáltunk, az abban szereplő ételekről, hozzávalókról meséltünk, és megpróbáltuk azt is felvázolni, hogy melyik tartományban mit, miért és hogyan esznek a franciák. (A francia konyha rövid áttekintéséről a NoSlaty oldalán találhatod írásunkat.)
Az est egyik főszereplője: burgundi marhanyak
A francia vacsora elképzelhetetlen bor nélkül, már csak azért is, mert a franciáknak köszönhetjük a bor és az ételek párosításának „művészetét”. A menü minden egyes fogásához, a leves kivételével, kortyolhattunk bort is. A francia borsor minden szereplője érdekes volt, kettő pedig különösen. A rosé azért, mert nem hasonlítható a magyarhoz sem illatában, sem ízében, sokkal letisztultabb annál, mellőzi az édeskés illat- és ízvilágot, visszafogott, mint maga a francia konyha. A burgundi marhanyakat kísérő vörösbor viszont csúcsbor volt, a hozzá illő testességgel, erőteljes ízzel, a nagy borokra jellemző szárazsággal. A sommelier szerint picit túl sok is volt az ételhez, de mi egyáltalán nem éreztük így, talán azért, mert mi és vendégeink is szeretjük az „ütős” választásokat.
Kacsamáj mangóval és tokhallal
Ám ne igyunk előre a medve bőrére, hiszen francia vacsoránkon nem annyira a borokon, mint inkább az ételeken volt a hangsúly. A franciáknál isteniek a tejtermékek, különösen a sajtok, a tejszín és a vaj. Utóbbiból kaptunk egy kis kóstolót kenyérrel és egy „kupica” sóska-lazackaviár „koktéllal”. Ezt követte az isteni kacsamáj, mangó és tokhal trió, amely már a szemnek is remek látvány volt. A tálalásra a francia konyhaművészet nagy hangsúlyt fektet, ebben szerintem verhetetlenek. Az előétel íze legalább annyira fenséges volt, mint a látványa, a kacsa mája krémes volt, az édeskés mangónál és a karakteres tokhalnál jobb kísérőket nem is találhatott volna az Egykettő Borbisztró két remek séfje, Giczi Andor és Nagy Szabolcs.
Kucsmagomba leves “sajtszigettel”
A fiatal séfek a menü elkészítésekor tradicionális francia alapanyagokból válogattak, így került az ételsorba a kucsmagomba is. Ez a gombaféle ugyanis a franciák második legkedveltebb gombája a szarvasgomba után. Szeretik fűszeres illatát, isteni zamatát, népszerűségében pedig az is szerepet játszik, hogy a tavasz hírnöke. A kucsmagomba leves különlegessége a közepére „ültetett” krémes kecskesajt volt. A gomba és a sajt együtt legalább olyan jó párosítás, mint az étel és a bor, nem véletlen, hogy vendégeink annyira elégedetten, elismerő hümmögések közepette kanalazták. A fő főétel felvezetésének azonban a levessel még nem szakadt vége, amin azért nem csodálkoztunk, mert a franciák szeretnek mindent fokozni, sokfélét kóstolni, imádják az előételeket, különösen a könnyű tengeri herkentyűket. A rák papírropogósban és avokádókrémmel következett, néhány falatnyi, ám annál ízesebb fogásban lehetett részünk.
Az utolsó három fogás a séfek számára magát a francia konyhaművészetet testesítette meg. Mivel célunk nem más volt, mint ennek az erődnek a bevétele, összehangolt támadást terveztünk, késünket és villánkat erősen megragadtuk, és startra készen vártuk a finomságokat. Elsőként a burgundi marhával kellett megbirkóznunk. A marhanyak szaftos volt és vajpuha, annak köszönhetően, hogy egy napon keresztül főzték alacsony lángon. A francia mártásos nép, így nem hiányozhatott a hús mellől a mártás, méghozzá finom borral „fűszerezve”. Személyes kedvencem a házi burgonyakrokett volt, belül krémes, kívül ropogós, ahogy annak lennie kell.
Íme a moelleux!
Kaptunk ám „elődesszertet” is, hogy kellően felvezessék az est fénypontját, a moelleux-t. Az édes „végkifejletet” egy pink chilis macaron előzte meg. A két édes korong között kellemesen savanykás töltelék bújt meg csak azért, hogy teljes legyen az ízharmónia. A macaron megkerülhetetlen volt, hiszen ennek a süteménynek az őrülete végigsöpört már a világon, Magyarországot is „megfertőzve”. Nem bántuk, hogy megkóstoltuk, habár sokak számára még mindig érthetetlen ez a nagy felhajtás körülötte. Végre elérkeztünk a moelleux-ig, az „olvadós csokoládéig”, amely egy csokis tésztaburok – leginkább a brownie-hoz hasonlítható – közepén folyékony krémmel. Az ellentétek vonzzák egymást, talán ezért is kaptuk a forró csokicsodát jéghideg passio sorbéval.
Megragadnánk az alkalmat, hogy még egyszer köszönetet mondjunk az Egykettő Borbisztró csapatának a tökéletes ételekért és kiszolgálásért! Nemes Nórának, a NoSalty újságírójának pedig köszönjük, hogy ismét ott volt a vacsoránkon, megosztotta velünk a francia étkezési szokásokkal kapcsolatos tapasztalatait, és hogy szuper fotókat készített! (A cikkben az ő képei láthatóak.)
