Italautomata a taxiban

Az amerikai New Orleans Carriage Cab nevű taxitársaságnál a szomjas utasokra is gondoltak, hiszen mind a 250 autójukba üdítőautomatát szereltek. Csak egy gombnyomás, és máris kortyolhatjuk a szigorúan alkoholmentes frissítőket.

Érintőképernyő az anyósülés hátulján

A „New Orleans Carriage Cab” az első taxitársaság az Egyesült Államokban, amelynek autóiba italautomatákat szerelnek. A masinák csak és kizárólag alkoholmentes frissítőket adnak alig egy dollárért. A szénsavas üdítőt kifizethetjük bankkártyánkkal is, ha nincsen aprónk. Féléves tesztidőszak után döntöttek úgy a taxitársaságnál, hogy mind a 250 autójukat felszerelik automatával, hiszen a hat hónap alatt jól bevált ez a plusz szolgáltatás.

A hátsó ülésen ülő utas az anyósülés hátára szerelt italautomata érintőképernyőjén tudja kiválasztani a kívánt üdítőt, fizet, majd a dobozt a hűtőszekrényből megkapja a hátsó ülés és a kalaptartó közötti résen át. A felnyíló hűtőnyílást egy lámpasor teszi feltűnővé, a rés pedig éppen kézre esik az utasnak.

Üdítő a résben

New York-ban és Chicagóban, ahol a taxitársaság működik, kuriózumnak számítanak az italautomatával felszerelt taxik. Egyetlen hátránya talán, hogy az utas csakis frissítőt kérhet, nem úgy, mint a repülőgépeken, ahol bizonyos kor felett alkoholt is fogyszathat. A társaság amellett, hogy leleményes és mer újítani, még környezettudatos is, hiszen gondoskodnak arról, hogy a fémdobozokat hetente újrahasznosítsák.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.