Ismét készül az év pálinkája!

2015 az alma éve! Magyarország pálinkafőzdéi idén is összefogtak, hogy az elmúlt évek hagyományai szerint együtt készítsék el az év pálinkáját, ezúttal almából. A különleges házasítást tavasszal, a Budapesti Pálinkafesztiválon kóstolhatja majd meg először a közönség.

A Budapesti Pálinkafesztivál gyümölcs tematikájához igazodó pálinkakülönlegességben több kiváló főzde tételei egyesülnek évről évre, bizonyítva hogy a párlatok házasítása nem csak a whiskynél és konyaknál, hanem a pálinkánál is tökéletes harmóniát eredményez.

Idén a főzdék ötödik alkalommal küldhették be párlataikat, hogy tételük belekerülhessen a szakmai összefogás szimbólumává vált Év pálinkájába. A résztvevő főzdék főzőmestereiből és szakértőiből álló zsűri ez alkalommal az Akvárium Klubban 16 beküldött tétel közül kilencet értékelt arany- és ezüstéremre, így Brill, Csalló, Cruxx, Gyulai, Harmatrázó, Márton és Lányai, Nobilis, Schiszler és Zimek pálinkákból készül az egyedi házasítás.

Zsűrizés

A tételek összekóstolása során a szakértők kiválasztják a legszebb, de nem kirívó tulajdonságokkal rendelkező párlatot, mely a házasítás gerincét adja, majd a többi tétellel díszítik és adják hozzá a különböző karaktereket. Ezt követően a Rézangyal blendmestere még ebben az évben összeállítja a házasítást, hogy legyen ideje összeérni a tavaszi debütálásra. Az egyedi pálinkából mindössze 1500 sorszámozott palack készül, melyek díszdobozban kerülhetnek a legínyencebbek polcaira.

A főzdék együttműködése ebben a projektben túlmutat a gasztronómiai élvezeteken. A főzőmesterek minden törvényi nehézség és a kereskedelmi forgalomban kapható pálinkák fogyasztásának csökkenése ellenére is hisznek abban, hogy a pálinka olyan nemzeti kincs, amiért érdemes kiállni, és amelyet minden eszközzel népszerűsíteni kell.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.