Indiai meglepetés Nőnapra

Igazán különleges meglepetéssel készülünk március 8-ára, Nőnapra. Egy olyan vacsorát szervezünk, ami színes, fűszeres és érdekes. Szerintünk szebb és tartalmasabb ajándék, mint egy csokor virág. Uraim, ezt nyugodtan hölgy ismerőseik figyelmébe ajánlhatják!

A Kashmir étteremben ezt is megkóstolhatod

Szeretünk nem mindennapi helyszíneket kiválasztani vacsoraestjeinkhez. Bármelyik nemzet konyhájáról is van szó, az egyik legjobb éttermet megtalálni nem kis kihívás. Több mint tízéves újságírói munkám során megadatott nekem az a nagyszerű lehetőség, hogy kilenc hónapon keresztül Budapest legjobb éttermeit teszteljem a Napi Gazdaság számára. Ekkor találkoztam a Kashmir étteremmel is. Bevallom őszintén, hogy nem mindegyik vacsorám helyszíne és menüje hagyott mély nyomot bennem, viszont a Kashmirt nem tudtam elfelejteni. Talán azért, mert szeretem a hangulatos, emberközeli éttermeket, ahol otthon érezheti magát a vendég, még akkor is, ha jelen esetben nem indiai.

Mindig egy barátom társaságában teszetltem az éttermeket, mert ugye ökör iszik – és szerintem – eszik magában. Az indiai vacsoránál igazán nagy volt a kihívás – és valljuk be a kockázat is -, mert nem mást, mint húsimádó öcsémet vittem el magammal. Tudtam, hogy az indiai konyhában vallási okokból a hús nem gyakori a tányéron, viszont a fűszerek pótolják annak hiányát. Reménykedtem, hogy testvérem nyitott lesz a húsmentes fogásokra is. Az este kellemes hangulatban telt, annak ellenére, hogy még a negyedik fogásban sem volt nyoma húsnak. Öcsém lepődött meg a legjobban, mert kezdett jóllakni, holott csak vegetáriánus fűszeres falatokat kóstoltunk. A tandoori kemencében készült csirke azért mindkettőnknek jólesett – nem csak azért, mert ez az egyik kedvencem gyönyörű rózsaszín kérge miatt -, de ha hús nélkül maradtunk volna aznap este, akkor is elégedetten távozunk.

Színes és ízes. Kell ennél több?

Az indiaiak kedves, vendégszerető emberek. Legalábbis nekünk ez volt a benyomásunk a szakácsokkal és a tulajdonossal való találkozás után. Szívesen mesélnek hagyományaikról, kultúrájukról, történeteik pedig egy európai számára olyanok, mint az ezeregy éjszaka meséi. Tele vannak egzotikummal, hittel és szeretettel. Jó őket hallgatni, és még jobb közelebbről megismerni. Szeretnénk, ha március 8-ai indiai vacsoránkon ti is átélnétek hasonló élményeket, mint én anno. Természetesen benneteket is a Kashmir étterembe csábítunk, hiszen ez az a hely, amit jó szívvel ajánlunk. És a húsimádók se ijedjenek meg, mert lesznek húsos ételek, viszont a vegetáriánusok számára külön húsmentes menüt kértünk és kapunk. Reméljük, hogy mindenki megtalálja majd a kedvére való finomságot, és majd úgy távoztik, hogy Kashmir egy kellemes hely, ahol az ember igazán Indiában érezheti magát.

Várunk következő gaszrokalandozásunkon!

Gourmet Guides

Indiai vacsoraestünk meghívóját ITT találod.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.