I. Budapesti Halfesztivál az Akváriumban

Először került megrendezésre a Budapesti Halfesztivál, melynek stílusosan az Erzsébet téren található Akvárium adott otthont.

Hal sülve…

Ez egy olyan interaktív rendezvény volt, amely túllépve a hagyományos gasztronómiai fesztiválokon, lehetőséget nyújtott a látogatók számára megismerni, megkóstolni és elkészíteni a tradicionális magyar halételeket, illetve az ázsiai konyha legismertebb fogásait is. A három meghívott vendégország, Thaiföld, Vietnám és Japán képviseletével elérhető közelségbe került az országok színes kultúrája és gasztronómiai különlegességei.

Az első Budapesti Halfesztivál célja az volt, hogy ösztönözze a hazai halfogyasztást és erősítse a halkultúrát a magyar gasztronómiában. A halfogyasztás évszázadok óta a magyar gasztronómia szerves része, ünnepnapjaink elengedhetetlen velejárója. Mára azonban kezd feledésbe merülni, a magyarok évi halfogyasztása átlagosan csupán 4 kg/fő, amely Európában a legalacsonyabbak közé tartozik.

…és főve

A hal jótékony hatásai köztudottak, a gazdag halhús fogyasztása kihat a szív- és érrendszeri megbetegedések veszélyének csökkentésére. Emiatt szerették volna a Budapesti Halfesztivál szervezői felhívni a látogatók figyelmét a halfogyasztás fontosságára, és ráébreszteni mindenkit hazánk természeti értékeire (halállomány, árterek, természetes ökológia).

A hagyományos halászlékészítésen túl minden korosztály talált magának elfoglaltságot a fesztiválon. Volt Nemzetközi Duna Szépségverseny, Harcsa Veronika koncert, ételbemutatók, közös főzés, gyermek táncház. A sokadalomban mindenki kedvére válogathatott a legkülönbözőbb hazai és ázsiai halfajtákból, amelyeket frissen, a vendégek előtt készítették el.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.