Ha hungarikum, akkor gasztronómia!

A magyarok több, mint kétharmada három vagy annál kevesebb hungarikumot tudott helyesen megnevezni, a fiatalok fele pedig még hármat sem egy friss kutatás szerint. Ráadásul a lakosság jelentős része jellemzően nem ismeri a gasztronómián túli hungarikumokat. A legtöbbet említett hungarikum a pálinka és a Tokaji Aszú volt.

A Magyar Ízek Alapítvány országos kutatást végzett egy 500 fős mintán, amelyben személyesen kérdezték meg a résztvevőket a hungarikumokról. A feladat az volt, hogy mondjanak annyi hungarikumot, amennyit csak tudnak. A kutatók csak azokat a válaszokat vették figyelembe, azaz értékelték helyesnek, amelyek a Hungarikum Bizottság által összeállított, hivatalos hungarikum listán is rajta vannak.

A pálinka mindenkinek eszébe jutott

A megkérdezettek 68%-a három vagy annál kevesebb hungarikumot, míg alig egynegyedük (22%) tudott csak 5-nél több hungarikumot helyesen megnevezni. Tízet vagy annál többet pedig csak a kutatásban megkérdezettek 10%-a tudott helyesen felsorolni. A legtöbbet említett hungarikum a pálinka és a Tokaji Aszú volt a kutatás alapján.

A felmérésből az is kiderült, hogy valamivel több nő tud 3 vagy annál kevesebb hungarikumot helyesen felsorolni, viszont a több magyar büszkeséget felsorolók között magasabb a férfiak aránya. A férfiak kis százalékban ugyan (14%) 10-nél több hungarikumot is meg tudtak nevezni, míg a nőknek csak 7%-a tudott helyesen 10 felett.

A 17 év alattiak 49%-a 3 hungarikumot sem tudott helyesen megnevezni, további 32%-uk pedig csak hármat. Összességében tehát elmondható, hogy a fiatalok 81%-a 3 vagy annál kevesebb magyar értéket tudott megnevezni, 10–nél többet pedig egyikük sem. Összefüggéseiben az látszik, hogy a 18 év felettiek már egyre több hungarikumot tudnak megnevezni helyesen, de a legjobban a 35 év felettiek vannak tisztában: átlagosan egyharmaduk tudott helyesen 5-nél több magyar értéket felsorolni.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.