Gasztrotúra négy keréken: Suzuki S-cross teszt

Egy hétre egy nagyon kellemes útitársat kaptam, az új S-cross-t tesztelhettem. Akárcsak egy családtag, mindenhová velem jött: bevásároltunk, utaztunk hegyen-völgyön és suhantunk szerte az országban.

Az S-cross az én esetemben valóban az én célom, az én döntésem volt. Nagy volt a kísértés, hogy melyik új Suzuki modellt vigyem el egy soproni gasztrotúrára, végül az igen mutatós, mondhatni dögös városi terepjáró mellett döntöttem, és egyáltalán nem bántam meg a választásom. A külső megfog, a belső megtart, szokták mondani, amikor szerelembe esünk. Szerintem ez egy autó esetében is maximálisan így működik, főleg, ha nő a sofőr. Szeretem az autókat, régóta vezetek, szerencsém volt már jó néhányat kipróbálni, de nem mondanám magam egy műszaki zseninek. Éppen ezért most sem szeretnék technikai fejtegetésekbe bocsátkozni, inkább arról írnék, hogy milyen érzés eltölteni egy hetet az új Suzuki S-cross társaságában.

Mutatós darab!

Króm hűtőrács, morcos tekintet, grafitszürke fényezés, menő felnik, kecses vonalvezetés, talán ezek tűntek fel elsőnek, aztán jött a meglepetés, a belső tér, az okos és kézre álló kialakítások, a kényelem. Ha a kulcs a zsebedben lapul, az autó felismer, elég a kilincsét megérintened, nyitja és zárja magát. Nekem nagyon fontos, hogy jól kilássak az autóból, biztonságosan tudjak parkolni és ne hagyjon cserben előzés közben. A sofőr magasan ül, ezért mindent lát maga körül, a tolatókamera a középkonzol monitorjára vetíti a hátunk mögött lévő teret, és a hat sebesség, no meg az izmos motor gondoskodik arról, hogy pikk-pakk felgyorsuljunk és előzésbe kezdjünk. Nálam a praktikum sem utolsó szempont, mindenképpen kiemelném a csomagtartó kellemes magasságát, a bevásárló kosárból nem kell mélyen behajolni ahhoz, hogy a csomagokat bepakoljuk hátra.

Kacsa és bab

Ha egy jó autó volánja mögött ülök, nagy a kísértés arra, hogy sok időt töltsek vele, hosszú útra keljünk együtt és kipróbáljak mindent, amit tud. Ez most sem volt másképp, Budapestről Sopronba indultunk a csodás Bakonyon keresztül, hogy Veszprém se maradjon ki. A Veszprémi Vár mindig is lenyűgözött, az egész városnak különös hangulata van, és nagy ínyencként olyan étteremre vágytam, aminek a hangulata magával ragad, családias, ugyanakkor az ételek terén a tökéletességre és a minőségre törekszik. Az Oliva ilyen, mediterrán hangulatú hely meglepetésekben bővelkedő étlappal. A chilis sárgarépa krémleves rizsgombóccal jó példa arra, hogy hogyan varázsolhatunk egy hétköznapi ételből valami igazán különlegeset, a kacsacomb óriásbabbal pedig biztosan Bud Spencer kedvence lenne, a serpenyős tálalás úgy hozzátartozik ehhez az ételhez, mint a borsóhoz a héja.

Szoba soproni kilátással

Veszprém után a Bakonyon át Sopronnak vettük az irányt. Mivel én elcsábultam egy pohárka somlói furmintra az ebédnél, a férjem ült a volán mögé. Nagyon élvezte, hogy hegymenetben hatosban is gyorsul az autó, bírja a tempót, nem veszít a lendületéből. Sopronban a Szieszta Hotelre esett a választásunk, ide már sok jó emlék kötött engem, és nagyon szeretem, hogy a szálló kerítésénél kezdődik az erdő sétányokkal, tanösvényekkel és túraútvonalakkal. Az ózondús soproni levegőt szinte harapni lehetett, bár amikor megérkeztünk, szinte befújt minket a szél a recepcióra. Azt mondják a helyiek, hogy Sopronban vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak, a napsütés ritka jelenség. Nálunk megdőlt ez a szabály, két napon keresztül ragyogó napsütésben volt részünk.

Csodás főtér

Szeretek madárcsicsergésre ébredni, az erdőben futni, az avarban gombát keresni, megcsodálni a tavaszi virágokat, a szépséges panorámát egy kilátó tetejéről, és szívesen hallgatom meg az erdő történetét. Sáros Viktor túravezető sok érdekességet mesélt nekünk növényekről, állatokról, a városról, a környező hegyekről, a szőlőtermesztésről. Utunk közben láttunk őzeket, mókust, piros pohárgombát, salátaboglárkát, mamutfenyőt, hangyavárat, kőfejtőt, sípályát, erdészeti kiállítást, bombatölcséreket. Másnap Kiss János társaságában bejártuk Sopron belvárosát, ittunk egy jó kékfrankost a Gyógygödörben szigorúan prevenció céljából, és ámultunk, hogy ebben a városban minden egyes épületnek külön története van. Járt itt Petőfi és Liszt, élt itt az Eszterházy család, de ha a soproni kötődésű hírességeket mind sorra szeretném venni, a lista végeláthatatlan lenne.

Bélszín a Deák Étteremben

Ha már gasztrotúra, ne feledkezzünk meg a Szieszta Hotel isteni konyhájáról: a svédasztalon egyik nagy kedvencünk volt a csülök párolt savanyú káposztával, vagy a vajhal spenótos pennével. Reggelire a bundás kenyérnek úgy örültem, mint egy gyerek, a jó kis házi körözöttről nem is beszélve. Sopronból nem szabad úgy eljönni, hogy a Deák Étteremben nem eszünk valami finomat. A bacon-ben sült mozzarella salátaágyon és a bélszín tükörtojással szerintem kitűnő választás, szerettük mindkettőt. Eljött a soproni kiruccanás vége, ám a tesztidőszaké még korántsem. Győr irányába, az M1-es autópályán gurultunk haza péntek délután, csigatempóban, ám boldogan, mert még mindig az S-cross-ban ültünk. Hétvégén még arra is volt időnk, hogy megmutassuk az autót a családnak, mert csak hétfőn kellett megválnom tőle. Munka után vittem vissza, a búcsú könnyes volt, de reménykedem, máskor is találkozunk, még ebben az életben.

Köszönjük szépen a Magyar Suzuki Zrt-nek a szuper autót és a lehetőséget a tesztelésére!

Hasznos linkek:

Felejthetetlen autós élményünket természetesen dokumentáltuk az utókornak.:)