Második alkalommal mutatták be szekszárdi borászok az általuk készített sillert, más néven a fuxlit. Az eseménynek idén a Spíler Bistropub adott otthont, ahol idén már kilenc termelő vett részt, míg tavaly csupán hat. A borászok által a legtartalmasabb rosénak, vagy a leglazább vörösbornak tartott termék története tavaly kezdődött az egységes piacra lépéssel. A termelők szeretnék a roséfogyasztás divatját meglovagolni, és a sillert is hasonlóan sikeres borrá tenni a hazai borkedvelők körében.
A siller a rosé borok pár órás héjon áztatásával szemben, vörösboros feldolgozás szerint 36-48 órás áztatás következtében nyeri el mélyebb vöröses színét, innen ered a fuxli név is, amely a szekszárdi sváb területen a pirosas színt jelenti. A tavalyi évben 6 helyi borászat egyezett meg abban, hogy azonos jelképrendszerrel, azonos időben és egységesen lép a piacra, idén ez március 12-re esett. A címke alapmegjelenése azonos, azon csak a fő motívumként megjelenő róka ábrázolása változik a termelő családokra jellemzően.
A részt vevő borászatok megállapodtak abban, hogy a szekszárdi sillerek közül csak azokat forgalmazzák egységesen, amelyeket az alapítók képviselőinek kétharmada elfogadott. A tavalyi évben 10 ezer, az idén 20 ezer palack jelent meg a piacon, ami reményeik szerint 1-2 hónapon belül el is fogy. A résztvevők szerint a siller 3-4 éven belül visszanyerheti a vendéglátásban jó minőségű asztali bor szerepét. A fuxli, szekszárdi bor lévén, majdnem minden pincészet esetében tartalmaz kadarkát, a kékfrankos, merlot és zweigelt mellett. A siller szezontól függetlenül fogyasztható, tisztán vagy akár fröccsként.
A borfajta egységes forgalmazását a Bortársaság vállalta. Sok sikert kívánunk a szekszárdi borászoknak ezúton is legújabb termékük bevezetéséhez!
Merényi Zsolt