Az olívaolajtól Vasemberré válsz

A Vasember irigylésre méltó hős, kitartó és erős. Belőlünk is bármikor válhat Vasember, csak minden reggel egy kupa olívaolajjal kell kezdenünk a napot. Úgy, ahogyan ezt Saggio Abruzzoban tette évszázadokkal ezelőtt, hiszen ő nem másnak, mint az ott sajtolt olívaolajnak köszönhette legendás erejét és a Vasember jelzőt.

Ősfa

Az olívafa az olaszoknál az élet, az egészség és a béke jelképe. Egy többszáz éves anyanövényt nagy tisztelet övez, hiszen minél idősebb egy fa, annál értékesebb, mert gyökereit ilyenkor már mélyebben a földbe ereszti, mint fiatalabb társai. Rómával egy magasságban található az a csodás hely, Abruzzo, ahol a speciális mikroklímának köszönhetően – 20 kilométerre van a tenger, 20 kilométerre a hegyek – isteni olívaolajok készülnek. Itt él és dolgozik, egy nagy tradíciókkal rendelkező olívaolaj készítő család leszármazottja, akik amióta az eszüket tudják, olajat sajtolnak a birtokukon termő olívabogyókból.

Massimiliano d’Addario

Massimiliano olajmester és olajsommelier egy személyben, irányítja a préselést, megállapítja a termékek minőségét. Tapasztalat a családban van bőven, hiszen immáron négy generáció óta űzik ezt a hivatást. 1150-ben már termesztettek olívabogyót ezen a vidéken, mind a föld tápanyagtartalma, mind a klíma ideális ehhez a tevékenységhez. És mivel igazi vérbeli olaszokról van szó, olívaolaj nélkül el sem tudnák képzelni az életüket. Friss, ropogós héjú kenyérrel is isteni fogás, persze csak akkor, hogyha az olaj minőségi. Az ő olajuk bizony az, vásárlóik éppen ezért csak és kizárólag prémium éttermek. Kerülnek innen palackok többek között Ausztriába, Belgiumba, Hollandiába, Németországba és Amerikába.

Szüret

A család tulajdonában 20 hektárnyi birtok van, ahol szőlőt, olívaolajat és gabonát termesztenek. Az október közepétől november végéig tartó 40 napos szüret idején közel húszan szedik a bogyót, évente egymillió liter olajat készítenek. Úgy bánnak a bogyókkal, mint a hímes tojással, csak a fák ágait rázzák, nem a törzsét, hogy ki ne lazuljon a növény. A bogyók szigorúan csak levéllel együtt kerülnek kemény falú, 15 kilós ládákba, hogy össze ne törjenek. Minden egyes nap este tízig az aznap leszedett termésből el is készül az olaj, hiszen ez garantálja annak frissességét, megfelelő zamatát. A mestertől megtudtuk, hogy a zamat határozza meg, milyen ételekhez illik az olaj. Ha virágos a bukéja, jól passzol például a halakhoz.

Vasember

Ha már találkoztunk egy tapasztalt és híres olajsommelier-vel, természetesen kóstoltunk vele olívaolajat. Náluk alapszabály, hogy kék pohárba töltik a tesztelni szánt nedűt, hiszen nem befolyásolhatja őket az olaj színe. Az olaj 26-28 fok között a legélvezetesebb, tehát mielőtt megízlelnénk, kicsit melengetnünk kell a kezünkkel. Az extraszűz Alchimia olaj illata a frissen vágott fűére emlékeztet, de felfedeztük benne a kamillavirág édességét és a mandula keserűségét is. A Novus illata szintén füves, de gyümölcsökkel, vadvirágokkal keveredve. Utóíze enyhén fűszeres, a zöldalmás felhang miatt tökéletes például salátákhoz. Végül a „zászlóshajó” következett, a „Vasember”. Ilyet ihatott valamikor a cikk elején emlegetett Sergio, aki az olajnak köszönhetően mindig ereje teljében volt. Érdekes mód az olaszok másik jellemző konyhai alapanyagát, a paradicsom ízét véltük benne felfedezni. Ez egy igazán karakteres olaj, csípi, kaparja a torkot. Steakhez, vadhoz első osztályú.

Az olívaolaj a mediterrán diéta kulcsfontosságú szereplője, a hosszú élet titka. Több mint 70 százalékban tartalmaz telítetlen zsírsavakat, nagy mennyiségben E-vitamint, ami remek antioxidáns. Jó hatással van a látásra, a szívre és a bőrre, sőt erősíti az izomsejteket, reuma esetén is ajánlott „gyógyszer”.

A tesztelt olajok Magyarországon is forgalomban vannak, elérhetőek az Olívaliget honlapján, vagyis ITT.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.