A szecsuáni konyhának jellegzetes ízvilága van. Ehhez sokban hozzájárul a szecsuáni bors és a yuxiang (fokhagyma, újhagyma és gyömbér keveréke). A kínai ételek fűszeresek, Szecsuán tartományban pedig kedvelik a csípős fogásokat, no meg a “halillatot”. Ezek a fűszerek azonban nemcsak egzotikusak, hanem nagyon egészségesek is.
tovább »Hadarik Ritától, a Rita Konyhája szerzőjétől kértük el egyik kedvenc receptjét. A családban nagy favorit a baracklekvár, amit Rita “teljesértékű” gasztrofilozófiája jegyében a lehető legegészségesebben készít el, és málnával is színesít.
tovább »Nemcsak az életkorral, de az iskolai végzettség emelkedésével is nő a naponta kávézók aránya: míg a 8 általánost végzettek 12%-a, addig a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek 55%-a fogyaszt naponta kávét.
tovább »Ez Kuba, a karibi térség gyöngyszeme, a rum hazája, a szigetország, amely a forró éjszakák túléléséhez számos, világszerte népszerű rum alapú koktéllal gazdagította az emberiséget. Többek között Hemingway két kedvencével is.
tovább »A lekvár akkor a legfinomabb, ha jó szívvel és színtiszta gyümölcsből készül. A gondoskodás érződik a zamatán. Ezt Pásztor Kisztina tudja a legjobban, hiszen ő az, aki különleges lekvárörömökkel örvendeztet meg minket.
tovább »A tökéletességig fejlesztett mini desszert az egész világot meghódította. Míg a forma meghatározott, addig a tartalom variálhatósága végtelen. Nem véletlen, hogy a macaron készítése és kóstolása igazi szenvedéllyé válhat bárki számára.
tovább »A whisky kedvelők körében vita tárgyát képezi, hogy tisztán vagy vízzel hígítva igyák inkább ezt a nagyszerű italt. A Bownmore skót szeszfőzde egy oktatóprogrammal adja meg erre a kérdésre a választ.
tovább »Mit ettek a 85. Oscar gála vacsoráján a sztárok? Wolfgang Puck ételkölteményeit, aki immáron 19 éve alkotja meg a gálavacsorára a hírességek kedvenceit. Sláger még mindig a Kobe marha és a csirkés pite.
tovább »Egy finom forralt borra mindig lehet alkalmat találni. A hideg télben igazi lélekmelegítő, összehozza a barátokat, jó kedvre derít. Szakértőnk most megosztja veletek a legfinomabb forralt bor receptjét.
tovább »Ezzel a finomsággal a Bistro 181 Provence-ban találkoztunk. Az étterem tulajdonosának, Neubauer Juditnak az egyik kedvenc süteménye ez.
tovább »