Nőbarát steak étterem

London étterem palettája újabb színfolttal bővül: december 4-én megnyit az STK, méghozzá egy olyan hellyel, ahol lesznek könnyű ételek is, így a hölgyek is találnak maguknak finomságokat az étlapon. Az emberes, véres steak nem éppen a gyengébbik nem kedvenc étele, ám lehet ebből is „nőbarát” verziót készíteni.

Saláta a hölgyeknek

Az STK étteremlánc eddig csak Amerikában terjeszkedett, de december 4-től ez másképpen lesz, hiszen ekkor nyitja meg londoni üzletét. Ennek, vagyis nyolcadik éttermének az lesz az egyik különlegessége, hogy lesznek hölgyekre szabott ételei is. A steak tipikusan férfi étel, mert olyan macsós, mégse szabad a nőktől megtagadni ezt az élvezetet, főleg ebben a feminista világban nem. Nem is fogják, hiszen lehet majd kicsi adagot is kérni belőlük.

Így néz ki az STK Las Vegas-i étterme

Három New York-i, egy atlantai, egy Las Vegas-i, egy Los Angeles-i és egy Miamiban található étterme volt eddig a láncnak, Európában először Londonban veti meg a lábát. Az STK koncepció mindenhol ugyanaz: modern steakhouse és sikkes klub egyben. Maga a hely dizájnja tükrözni fogja az STK ízlésvilágát, ugyanakkor az étlapnak lesznek egész lightos részei, például a friss halból készült előételek, a ráksaláta vagy éppen az édes kukorica puding, sőt teljesen húsmentes ételek is. Biztosan ezzel a menüvel szeretnék kompenzálni eddigi szexista reklámjaikat, ahol a friss hús mindig egy-egy szexi hölgy társaságában vagy testrészével volt lefotózva.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.