Így élünk mi Csokoládiában

Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen az élet Csokoládiában, a kézműves csokoládé hazájában. Az édes élvezetek birodalmának szülőatyja, Szilágyi Antal mesélt nekünk izgalmas alkotásairól, amelyek közül nem egy olyan nemes nedűnek is remek társa, mint a bor.

• Miért látott fantáziát abban, hogy borokkal párosítsa a Csokoládia finomságait?

Körülbelül négy éve volt az első bor-csokoládé összekóstolásunk. Ekkor találtam ki a “Nemes Ízek Házassága” tematikus nevet. Azóta ennek a rendezvénynek a keretében volt már a bor-csokoládé mellett konyak-csokoládé és pálinka-csokoládé összekóstolás is. Nagyon izgalmas dolognak találtam már akkor – és persze azóta egyre jobban megerősödött ez a véleményem – ezeknek a nemes fermentált gyümölcsöknek az összekóstolással történő házasítását.

Ízek és színek orgiája

• Mi jelentette ebben a feladatban a legnagyobb kihívást?

A markáns jegyeket magukon hordozó borokhoz nehéz odaillő társat találnunk, hiszen nem az a célunk, hogy az ízek tobzódjanak a kóstoló szájában. Ezek jelentik a legnagyobb kihívást a „bor-csokoládé” sorok összeállításánál.

• Milyen csokikóstolót álmodott meg a Villa Tolnay borsorhoz? Melyik borhoz milyen ízek illenek, mi alkot majd tökéletes párost?

1. Zöldveltelini Tavasz 2011 – Mandula bonbon
2. Rajnai Rizling Tavasz 2012 – Citromos étcsokoládé bonbon
3. Chardonnay 2011 – Venezuela 43,5%-os tejcsokoládé

Kávés finomság

4. Rajnai Rizling 2010 – Uganda 80%-os étcsokoládé
5. Olaszrizling 2009 – Sós tejcsokoládé
6. Névtelen cuvée 2007 (Cabernet sauvignon-Merlot-Kékfrankos) – Vörös áfonyás étcsokoládé
7. Primus (Cabernet sauvignon) 2007 – Arabica kávés bonbon
8. Rheingold 2006 – Kajszibarackos bonbon

• A Csokoládia milyen különleges desszertekkel készül az ünnepekre?

Nehéz minden ünnepi terméket itt felsorolnom. Mivel a csokoládékészítők szezonja éppen a karácsonyi időszak, így a teljesség igénye nélkül pár szezonális termékünk: csokoládé figurák (angyalka, fenyőfa, stb.), karácsonyi fűszeres forrócsokoládé, két fahéjas bonbon, szilvás szaloncukor, ünnepi figurákkal díszített táblás csokoládék, és még sok más finomság.

Forró csoki a téli hideg ellen

• Karácsonykor mik számítanak trendi ízeknek?

A karácsonyi fűszeres ízesítéseink nagyon kedveltek ebben az időszakban. Például a fahéj, szegfűszeg, kardomon. Ebben az időszakban előkerülnek a hazai kiváló minőségű aszalványok: szilva, kajszibarack, vörös áfonya.

• A termékskálájukból mire különösen büszke? Miért?

Az egyedi tartósítószer nélküli bonbonjainkra, illetve a saját receptúránk szerint készülő forró csokoládénkra vagyok a legbüszkébb. Természetesen minden termékünk közel áll hozzánk, hiszen a „mi gyermekünk” mindegyik. Manufakturális gyártástechnológiának köszönhetően mindegyik a kezembe kerül, mindegyiket külön-külön megszeretgetem.

Bonbon akár borhoz is

• Vettek már részt bor és csoki összekóstoltatásban? Ha igen, mik voltak a tapasztalatok?

Az elmúlt négy évben több kóstolót tartottunk, sok-sok kiemelkedő magyar borász megtisztelt minket a „bizalmával”. Az első időszakban nehéz volt partnert találnunk, mert a borászok idegenkedtek a dologtól. Mára ennek már nyoma sincs. Én még nem voltam olyan összekóstoláson, ahol panaszkodtak volna a résztvevők, vagy nem egy vidám, kötetlen beszélgetés lett volna a végkifejlet.

Ha te sem szeretnél egy ilyen élményből kimaradni, tarts velünk december 12-én, amikor a Bálnában az OlimpiCaféban bor-csoki kóstolónkat tartjuk! Jelentkezni az office@gourmetguides.hu e-mail címen lehet. A meghívót ITT találod.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.