Egyél egy jó Guccit!

A legendás olasz divatmárkáról eddig mindenkinek inkább egy szép táska jutott az eszébe, mint egy jó tésztaétel, de ez mától megváltozik, ugyanis nemrégiben Sanghajban megnyílt az első Gucci étterem.

Miért éppen Sanghaj? Több oka is lehet ennek a döntésnek a jó üzleti érzékkel megáldott Gucci vezetőség részéről: Kína legnagyobb városáról van szó, ahol biztosan van igény a fejedelmi ételkülönlegességekre, ráadásul mivel Sanghaj a Távol-Kelet egyik gazdasági központja is, fizetőképes keresletből sincsen hiány. A kulináris szentély neve: 1921 Gucci Kávézó, utalva a márka alapításának évére. Az IAPM luxus bevásárlóközpont negyedik emeletére „telepítették” az arany árnyalataiban pompázó éttermet, és természetesen úgy, hogy a Gucci üzletből közvetlenül lifttel fel lehessen jutni.

Elegáns étterem

Már maga a környezet, a bevásárlóközpont is lenyűgöző, hiszen az is csupa arany, csillog-villog. Két évig dolgoztak az éttermen, mire elérték a tökéletes belső kialakítást, minden arany és bársony, no meg az étlaptól kezdve a szalvétán át az étkészletig Gucci logóval díszített. Bár több ezer kilométer választja el az éttermet hazájától, Olaszországtól, a Gucci nem feledkezett meg a gyökereiről, az olasz konyha legjavát kínálja vendégeinek. Hatalmas a tésztaétel választék, a legkedveltebb a spagetti tenger gyümölcseivel. Egy kétfogásos ebéd 150 jüanba (kb. 6.500 Ft-ba) kerül, míg vacsorázni 300 jüanból (kb. 13.000 Ft-ból) tudunk.

Igaz, hogy éttermet még csak most nyitott a patinás olasz luxusmárka, a firenzei Gucci múzeum mellett azonban 2011 óta már létezik egy kávézója, amellyel 90. születésnapja alkalmából ajándékozta meg magát. Vajon hol lesz a következő Gucci „luxusétkezde”?

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.