Egy magyar gasztro-túrázó Olaszországban

Kovács Judith az Olivaliget honlap tulajdonosa és az Al dente blog írója, Massimiliano d’Addario olajmester többszörösen díjnyertes olívaolajainak magyarországi forgalmazója, egyébként pedig Olaszország szerelmese. Következő vacsoraestünk együttműködő partnereként kérdeztük Judith-ot az olaszországi élményeiről.

1. Hogy kerültél kapcsolatba Olaszországgal?

Először a nyelvtanulás miatt. Később pedig a munkám során utaztam gyakran Olaszországba, ahol magával ragadott az emberek közvetlensége, melegszívűsége és a remek konyha. Egy alkalommal Firenzében arról beszélgettünk az egyik nyelvtanárommal, mennyire szeretnék egy igazi főzőtanfolyamra eljutni. Erre ő mondta, hogy pont azt tervezgetik a barátnőjével, hogy főzőkurzusokat szervezzenek a toszkán konyhából. Innen már szinte magától ment a dolog, és egy barátnőmmel mentünk, hogy nulladik csoportként rajtunk próbálják ki, hogyan tudnak tanítani. Ez olyan meghatározó élménynek bizonyult, hogy azóta minden évben tavasszal felkerekedünk, hogy egy-egy régió konyháját felfedezzük. Ebben az évben a hetedik túránkat szervezzük, melyről blogot írunk.

2. Milyen indíttatásból blogoltok?

Egyrészt azért, mert meg kell osztani a gasztro-utazások során összegyűlt tapasztalatokat, hogy ihletet adjunk másoknak is, akik hasonló terveket szövögetnek, csak még nem vágtak bele. Egészen a célkitűzésétől az út végéig megosztjuk az olvasókkal, hogy utunkat hogyan készítettük elő, és hogyan éltük meg a kalandot. Másrészt azért, mert így a barátaink nyomon tudják követni, hol járunk, és mi történik éppen velünk. Végül pedig naplóként is működik, mert ha egy-egy apró részlet már elhalványul az emlékezetünkben, könnyedén fel tudjuk így idézni.

Kovács Judith

3. Hogy találtál rá Max prémium kategóriás termékeire?

Jó gasztro-túrához hozzátartoznak a jó borok is, és hol máshol lehet ezt legjobban feltérképezni, mint a veronai Vinitaly bormustrán, ahol Olaszország és Európa legjobb borai, legismertebb pincéi képviseltetik magukat és kínálják boraikat. Igyekszünk mindig úgy időzíteni tavaszi utazásunkat, hogy útba tudjuk ejteni ezt a remek rendezvényt. A boros pavilonok mellett van még egy kihagyhatatlan állomás, az olívaolajos sátor. Itt találkoztunk először, és végigkóstolva a kínálatot, ez volt az az olaj, amit nem lehetett elfelejteni. Hazatérve felvettem a kapcsolatot vele, és hamarosan megérkezett az első szállítmány. Szerencsére a piac is nagyon jól fogadta, és ahogy az egyik törzsvásárló fogalmazott: “Függővé válik a fogyasztó” de szerencsére ezzel nem kell orvoshoz fordulni, mert az olaj maga az orvosság!

4. Mi Max mostani, magyarországi látogatásának a célja?

2012 májusában a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesterszakács kurzusán tartott egy előadást az extra szűz olívaolaj csodálatos világáról, ahol jelen volt a kecskeméti Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Intézet igazgatóhelyettes asszonya, Bakó Zoltánné, aki az előadás végén megragadta a lehetőséget, hogy meghívja az intézménybe megismételni ezt a rendhagyó “tanórát”. Így januárban, amikor kevesebb a tennivaló a birtokon, elfogadva a meghívást, visszajön hozzánk, hogy a jövő séfjeit megismertesse az olívaolaj titkaival.

5. Az olasz régiók közül melynek a gasztronómiája áll a legközelebb hozzád?

Nehéz kérdés! Minden tartománynak megvan a maga specialitása, amiért oda kell menni. A pizzát és a halakat Nápolyban szeretem, ha ennék egy jó bistecca fiorentinát, akkor Firenzébe megyek, a vadragut pedig Umbriában készítik a legjobban. Ha egyet lehet csak választani, a nápolyi áll hozzám a legközelebb egyszerű, tiszta és napsütötte ízeivel.

Cikkünk Judith által forgalmazott olajakról: ITT

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.