Ne dobd ki a túlérett banánt, mert egészségesebb, mint a makulátlanul sárga héjú! Minél sötétebb ugyanis a héja, annál több immunerősítő anyagot tartalmaz.
Egy friss japán kutatás szerint a teljesen érett banánban található TNF nevű anyag képes arra, hogy a nem megfelelően működő sejtekkel felvegye a harcot. Minél sötétebbek és nagyobbak a foltok, annál több benne az a hatóanyag, amely immunrendszer-erősítő hatással bír a kutatók szerint. A túlérett banán nagy előnye még, hogy a rákos sejtek ellen is jó bevethető. Megfigyelték azt is, hogy a sárga héjú banán sötét pöttyökkel tarkítva nyolcszor olyan hatékonynak bizonyult a fehér vérsejtek megerősítésében, mint a zöld héjú.
Egy másik kutatást kétszáz iskolás körében végeztek, szintén banánnal. Minden diáknak adtak ebből a gyümölcsből reggelire, tízóraira és ebédre is. A banánban található káliumnak köszönhetően mentálisan éberebbek lettek és megnövekedett a szellemi teljesítményük is. Érdemes tehát banánt reggelire enni, hiszen így olyan tápanyagot juttatunk a szervezetünkbe, amely jót tesz a szellemi teljesítményünknek, felturbózza kicsit agyunkat.