Csokitopán a cipőkirálytól

Christian Louboutin cipőinek a nők egyszerűen nem tudnak ellenállni, akárcsak a csokoládénak. Ha viszont a kettőt egyszerre kapják, az maga az őrület. A 700 fontos topán ára azonban elég borsos ahhoz, hogy akár eredeti legyen.

Marilyn Monroe szerint a nők legjobb barátja a gyémánt, de ezt a kijelentését cáfolnám, mert akkoriban még nem léteztek a csokoládéból készült Louboutin cipők. Az „Saffire Slipper” sorozat életnagyságú darabjai mind egyenként, kézi munkával készülnek belga csokoládéból. Teljes egészében ehetők, és úgy festenek, mint Jimmy Choo és Christian Louboutin ikonikus lábbelijei. A cipellő ára 700 angol font, tehát a csoki változat többe kerül, mint az eredeti.

Így készül a csokicipő

A topánok egy norfolki családi csokiműhelyében készülnek. Megrendelésre mindössze 50 darabot „gyártanak”, az brit alkotók szerint elsősorban gyűjtőkhöz kerülnek majd. Az angol 3-as számozásnak megfelelő csokicsodák darabja egy hét alatt készül el, utána bevonják kakaóvajjal, majd csak ezután színezik be piros, kék, lila és fekete ételfestékkel. Az ehető bevonat gondoskodik a védelemről, a cipő ugyan így sem marad örök darab, de akár 10 évig is „konzerválódik”. A megrendelőhöz a különleges topánt személyesen szállítják ki egyenesen a műhelyből, nehogy valami baja essen útközben.

Mester és alkotásai

Gary Funnell, a csokiműhely mestere szerint cipőik prémium minőségű csokoládék és műalkotások egyben. Habár ehetők, a gyűjtők inkább gyönyörködni fognak bennük ahelyett, hogy elmajszolnák őket. Természetesen a napfénytől és a hőtől távol kell tartani ahhoz a topánokat, hogy sokáig megőrizzék formájukat. Kétségtelen, hogy a világ egyik legdrágább édességcsodájáról van szó, ugyanakkor biztos, hogy shoppingolásunk legédesebb emléke marad.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.