A világ leghosszabb piskótatekercse

Kitartó tekerés

Kiderült, hogy a japánok kiválóan és kitartóan tekernek, ha piskótáról van szó. Meg sem álltak 130 méterig. A világrekordot idén áprilisban, Tokióban állították fel.

Cukrásztanulók Tokióban készítették el a világ leghosszabb piskótatekercsét. Kilencven cukrász és diák tekert egyszerre, és a végeredmény nem lett más, mint egy 130 méternél is hosszabb ínycsiklandó „süteménykígyó”. Hihetetlen mennyiségű alapanyag kellett ehhez a nagy műhöz: 54 kg liszt, 43 kg cukor és 2.682 darab tojás.

Természetesen alkotásuk Guinness rekordnak számít, mert eddig még senki sem tudott ilyen végeláthatatlan süteményroládot elkészíteni. Két évvel ezelőtt szintén Japánban (Takasakiban) megpróbálták megalkotni a világ leghosszabb piskótatekercsét, de akkor csak 115 méterig jutottak.

Megvan a rekord!

A világrekord tekercset nemcsak elkészíteni, hanem dekorálni is kihívást jelentő feladat volt. Tejszínhabból 100, míg cukorból 10 kilónyit használtak fel, de 45 grammnyi aranypor is került a süteményre. A Guinness rekorddá hitelesítést követően természetesen felszeletelték az édességet, és a szétosztották a nézők között. Aggódnia senkinek sem kellett, mert bőven jutott mindenkinek.

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.