A káptalantóti Liliomkert piac

Vasárnaponként a Balaton-felvidék gyönyörű kis faluja, Káptalantóti nyüzsgő hellyé válik. A mindössze 495 lelket számláló kis település meghatározó eseménye a termelői piac, ahol nemcsak a helyi termelők portékáival találkozhatunk, hanem kulturális programok sokasága is vár bennünket.

Érkezésemkor már messziről látni lehetett, hogy az egyébként csendes kis falut a vásár napján sok érdeklődő keresi fel. Bár időben jöttem, mégis alig tudtam parkolóhelyet találni a piac bejárata mellett. Mint később megtudtam, a környékbeli őslakosokon kívül a Balatonnál nyaralók, kirándulók is szívesen töltik délelőttjüket a vadregényes hangulatú vásári forgatagban.

Az ötletgazda

A biológus-mérnök Harmathy Ildikó álmodta meg ezt a helyet 2007-ben, az eredetileg kertészeti árudaként működő telken. A helyi gyökerekkel rendelkező ötletgazdát elszomorította az a tény, hogy a helyiek nem tudják értékesíteni a megtermelt portékáikat, sokan nehezen találják meg a megélhetést, s a hagyományos piaci értékesítés is feledésbe merült a környéken. Emiatt úgy döntött, hogy dísznövény kertészetének 3,5 hektáros területén megteremti a termelői árusítás megfelelő feltételeit. A helyszín ideálisnak bizonyult. A buja zöld növényzet, a patinás kőlapok, a főút melletti saroktelek hamar kedvelt látogatóhellyé vált. A területen kezdetben 20-22 helyi őstermelő kezdett értékesíteni, ma már ez a szám szezontól függően eléri a 160-170 árust is.

Ildikó elmondta, hogy minden kistermelőt személyesen ismer, és a régi barátságok miatt nagyon családias a hangulat. Mivel csak minőségi termékek kerülhetnek az árusok asztalára, ezért folyamatosan látogatja őket, személyesen ellenőrzi és kíséri figyelemmel a munkájukat. A piac célja az, hogy az embereknek lehetőséget adjon ahhoz, hogy természetes eredetű élelemhez juthassanak, a termelők pedig fizetőképes kereslet révén biztos megélhetést találnak. Ezen kívül közelebb kerülhet egymáshoz a fogyasztó és a termelő, a vidék és a város, a látogató pedig a szépséges balatoni tájjal, annak értékeivel és tehetségeivel ismerkedhet meg.

Itt minden friss

Az itt árusított zöldségek, gyümölcsök szezonálisak, ezért mindig frissek, zamatosak. Az idénytermesztők mellett ma már vannak sajttal, hússal, mézzel, fűszerekkel és gombával kereskedők is. Egyes piacnapokon különlegességekkel is találkozhatunk. Ott jártamkor például friss szarvasgombát árusítottak. Késztermékeket is sokan kínálnak. Közülük a fűszereket, lekvárokat, szappanokat emelném ki, ezek is mind a helyi gazdák kézműves termékei. A kofák mindenhol nagyon kedvesek, közvetlenek voltak. Kínálgattak, kóstoltattak, és mindent meg lehetett fogni. Nagyon tetszett a baráti hangulat, a jókedv és az, ahogy a házi praktikákat, receptötleteket megosztották a vásárlókkal.

Jó bor nélkül nincsen piac

A falu fekvéséből adódóan sok itt élő ember foglalkozik szőlőtermesztéssel. A Badacsonyi borvidék borainak jelentős része a település egy-egy hegyrészéről származik, ezért a helyi pincészetek nedűiből is igen nagy volt a választék.
Amíg én „szakmai szemmel” felmértem a piacot, gyermekeim szintén találtak maguknak elfoglaltságot. A homokozó, fahinta, biliárdasztal remek szórakozási lehetőséget nyújtott, de lehetőség volt a tradicionális népi kultúra megismerésére is. Például lehetett bábot készíteni, nemezelni is.

A kultúra is fontos szerephez jut vasárnaponként. Minden korosztály talál kedvére való előadást, zenét. A tulajdonos elmondása szerint alkalomtól függően lépnek föl bohócok, zsonglőrök, bábosok, de gyakran szól furulya, hegedű vagy citerazene is. A különböző zenekarok koncertjei is jó hangulatot teremtenek, én egy emlékzenekar előadását hallgathattam meg. A képzőművészetnek is szinte minden ága képviseltette magát a vásáron. Festők, grafikusok, keramikusok, illetve kőszobrászok kínálták portékáikat, de voltak régiségkereskedők és használtruha árusok is. A Lacikonyhán sültek a kolbászok, bográcsban főtt a gulyás, füstölődtek a pisztrángok, szólt a zene, szóval ízig-vérig piaci hangulatban volt részem.

A házias ételnek nincsen párja

A természeti adottságok miatt méltán nevezik a Balaton-felvidéket a magyar Toszkánának. A mediterrán klíma, a napsütéses órák száma, a tanúhegyek ölelése Tapolca és Badacsonytomaj között, mind hozzájárulnak a táj kivételes szépségéhez. A különleges panoráma és az érintetlen természet mindenkit elvarázsol. Érdemes egy vasárnapi, piaci napra időzíteni a kirándulásunkat erre a vidékre, és akkor a táj megismerése mellett egy külön élményhez is juthatunk. A természet adta termékeket helyben megvásárolhatjuk, s közben remek hangulatban szórakozhatunk és kultúrálódhatunk is.

Cím: Káptalantóti, Liliomkert-piac (Balaton-felvidék, Badacsonytól 7 km, Tapolcától 7 km, Zánkától 13 km, Veszprémtől 49 km, Keszthelytől 28 km.)

Hozzászólás Facebookkal

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.